Felfoghatatlan összeget költ fejlesztésre a Volkswagen

Felfoghatatlan összeget költ fejlesztésre a Volkswagen

26 ezer milliárd forint öt év alatt

Idén meglehet a rég óhajtott tízmilliós gyártási darabszám, de a végső cél nem ez, hanem a Toyota legyőzése, a Volkswagen csoport pedig mindenre hajlandó azért, hogy a világ első számú autógyártója legyen.

A mindent ez esetben szó szerint kell érteni: a napokban hozott döntés értelmében a következő öt év során 85,6 milliárd eurót, azaz jelenlegi árfolyamon valamivel több mint 26 000 milliárd (26 billió) forintot szánnak fejlesztésre.

Ezzel folytatódhat a három éve tartó trend, amelyben a Volkswagen minden más magánvállalatánál nagyobb összeget fordít kutatási és fejlesztési célra – a második és harmadik helyen az Automotive News Europe tudósítása szerint a Samsung és az Intel áll.

Ennek meg is van a foganatja: míg eredetileg 2018-ban szerették volna elérni az évi tízmilliós darabszámot, a mágikus határt már akár idén átlépheti a cégcsoport. A januártól szeptemberig tartó időszakban globális eladásaik mindössze 72 ezer darabbal maradtak el a Toyotáé mögött.

A cég 2015 végéig mintegy száz új és felfrissített modellt fog piacra bocsátani.

Ugyanakkor miközben célirányos költéseit növeli, más területeken komoly költségcsökkentésbe fogott a Volkswagen: csoportszinten mintegy 10 milliárd euróval (3000 milliárd Ft) szeretné visszafogni kiadásait. Néhány hónapja még ennél szerényebb, ötmilliárd eurós megtakarításokról szólt Martin Winterkorn elnök-vezérigazgató. A költségcsökkentés elsősorban a fennálló folyamatok racionalizálása, a hatékonyság növelése révén valósulna meg.

Nem egyértelmű, hogy a 85,6 milliárd eurós tervezett beruházásokban szerepelnek-e a cégcsoport kínai érdekeltségei: a világ legnagyobb autópiacán a következő öt évben szintén jelentősen növelni szándékoznak beruházásaikat.

(forrás: vezess.hu)