A Mercedes a Forma–1-ben is az Audival és a BMW-vel harcolna

A Mercedes a Forma–1-ben is az Audival és a BMW-vel harcolna

A Daimler igazgatótanácsának elnöke, Dieter Zetsche úgy véli, a Forma–1 nincs komoly válságban, és mint elmondta, szeretné, ha a Mercedes a Német Túraautó Bajnokság (DTM) mellett a királykategóriában is küzdhetne az ország másik két prémiummárkája, a BMW és az Audi ellen.

Szombaton Stuttgartban ünnepelte 2014-es Forma–1-es bajnoki címeit a Mercedes. Dieter Zetsche, a Daimler elnöke a „Stars & Cars” elnevezésű rendezvényen kijelentette, csapata szívesen versenyezne DTM-es riválisai ellen a Forma–1-ben is. „A Mercedes az Audival és a BMW-vel közösen, a prémium piac mintegy 80%-án osztozik” – idézte szavait a Sport Bild.

„Természetesen nagyra becsüljük és csodáljuk a Red Bullt, a Ferrarit és a Forma–1 többi csapatát is, mindazonáltal egyéb gyártókat – mint amilyen az Audi vagy a BMW – is szívesen látnánk a sportban. Persze nemcsak német márkákra gondolok, bárkinek nagyon örülnénk.”

Zetsche a Mercedes idei sikereiről is beszélt és elismerte, tovább tartott felérniük a csúcsra, mint azt eredetileg tervezték. „Sohasem gondoltuk, hogy a diadal ennyit várat majd magára és ilyen nehéz lesz megszerezni azt. De ha valamit csinálunk, akkor jól akarjuk csinálni. Éppen ezért nem kérdőjeleztük meg az alapvető célunkat, és az elkötelezettségünk mértéke sem változott soha.”

A török származású üzletember kitért a Forma–1 jelenlegi helyzetére is, mely szerinte közel sem olyan kritikus, mint amilyennek egyesek megpróbálják beállítani. „Teljesen abszurd azt hangoztatni, hogy a Forma–1 haldoklik! Nem jut eszembe olyan szezon, ami izgalmasabb lett volna az ideinél. Az összes bírálat nagyrészt azoktól jön, akik nem elég sikeresek.”

A hatvanegy esztendős szakember hozzátette, Bernie Ecclestone keze is jócskán benne van abban, hogy a királykategória 2014-ben lejtmenetbe került. „Teljesen nyilvánvaló, hogy nem használtuk ki megfelelően a Forma–1-ben rejlő potenciált. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a hivatalos kommunikációs csatornákat nem kezeljük profi módon. Ennek javításában csapatunk elkötelezettebb, mint valaha. Központi kérdés, hogy megnyerjük magunknak a fiatal szurkolókat” – zárta gondolatait Zetsche.

(forrás: telesport.hu)