Az Audi a világítástechnológia úttörőjeként bemutatja az OLED technológia következő generációját

Az Audi a világítástechnológia úttörőjeként bemutatja az OLED technológia következő generációját

2020-ban az Audi Q5 modell kínálatában mutatkozik be a világítástechnológia következő generációja, a digitális OLED technológia. A szerves fénykibocsátó diódáknak (az úgynevezett OLED-eknek) a hátsó világítótesteken való alkalmazását az Audi úttörő módon már 2016-ban megkezdte. A digitalizáció pedig most új korszakot nyitott. A technológia képes az utazás biztonságának növelésére és elsőként teszi lehetővé, hogy a hátsó lámpatestek világítási képét személyre szabhassák az ügyfelek.

Dr. Werner Thomas, az Audi OLED technológiával foglalkozó projektmenedzsere kifejtette: „Az elmúlt évtizedekben hihetetlen gyors fejlődésen ment keresztül a fényszóró-technológia az Audinál. Emellett pedig tudatosan végezzük a hátsó világítási rendszer fejlesztését.” A legújabb fejlesztési mérföldkő pedig nem más, mint hogy a márka első autógyártóként helyezte digitális alapokra a hátsó világítótesteket.

Miért az OLED technológiára koncentrál az Audi?

Az OLED fényforrások felületként sugároznak, ellentétben a pontszerű fényforrásokkal (pl. LED), amelyek félvezető kristályokat használnak. Az OLED megoldások óriási előnye, hogy fényük kiemelkedően homogén. Szabályozási lehetőségei határtalanok, igen nagy kontrasztot kínálnak, továbbá szegmensekre oszthatók. Ezek a szegmensek egyedileg szabályozhatók, a fényerő különböző szintjeit kínálva, akár úgy is, hogy minimális az eltérés az egyes szegmensek között. A világítóegységnek nincs szüksége reflektorra, optikai szálra vagy hasonló optikai megoldásra. Ezzel az OLED egységek igen hatékonyan működnek, emellett könnyűek és laposak, amely jelentősen megnöveli a formatervezés szabadságát.

Egy OLED világító elem mindössze egy milliméter vastag, míg a hagyományos LED megoldások sokkal nagyobb, akár 20-30 milliméteres beépítési mélységet igényelnek. Az OLED energiaigénye is jelentősen alacsonyabb, mint a LED megoldásoké, amennyiben az utóbbival az OLED-hez hasonló homogenitást kívánunk elérni. Az Audi OLED technológiája már 2016-ban bemutatkozott a gyártásban, ekkor az Audi TT RS hátsó világítótestében kapott helyet. Egészen mostanáig az Audi OLED világítástechnológiát használó modelljei maximum négy, egyedileg szabályozható, összetett világítóegységet használtak, amelyekkel egyéni, meghatározott világítási megoldásokat hozhattak létre.

Milyen előnyöket kínál az Audi új digitális OLED megoldása?

A nagyszámú, digitálisan vezérelhető egység most véletlenszerűen aktiválható, a fényerő folyamatosan változtatása mellett. A Q5 modellben három, egyenként hat egységből álló lap kapott helyet, így világítótestenként 18 szegmenst alkalmaztak a tervezők. A kiemelkedő pontosság és nagyfokú variálhatóság lehetőségek tárházát nyitja meg a világítástervezők előtt, mindössze egy típusú eszköz használata mellett. A digitális OLED technológia mellett döntő Q5 ügyfelek három hátsó világítási kép közül választhatnak az autó vásárlásakor. Az Audi drive select menetdinamikai szabályozórendszer „dynamic” módjában a lámpák egy további világítási képre váltanak. Ezen kívül a hazavezető (Coming-Home/Leaving-Home) fény esetében további animációs hatások is választhatók illetve a dinamikus villogó fény is helyet kapott az új lámpaegységben.

Miben különbözik a digitális OLED a már korábban ismert OLED technológiától?

„Egészen mostanáig OLED egységeket használtunk az Audi TT RS és az A8 esetében a világítási kép megalkotásához. Ez a Q5 modellnél most megváltozott.” – részletezi az OLED technológiával foglalkozó projektmenedzser, Dr. Werner Thomas. „Ebben az esetben a hátsó világítótestek úgy viselkednek, mint a külső borításon elhelyezett kijelzők, amelyek mind formatervezés, mind személyre szabhatóság, kommunikáció és biztonság terén számos lehetőséget és ígéretes kilátásokat kínálnak.” Ezért a 2020-as év egy új korszak kezdetét jelzi: az egyszerű jelközvetítő funkcióból most a legkülönbözőbb tartalmak megjelenítésére szolgáló eszköz lett.

Miként segítenek a digitális OLED lámpák a közlekedésbiztonság javításában?

Az új Q5 modellel az Audi a digitális OLED hátsó világítótestekkel szerelt változatnál közelségérzékelővel látta el a járművet. Ha egy közlekedési résztvevő kevesebb, mint két méterre megközelíti az álló Q5 modellt, az összes OLED világítási egység felkapcsol. Amikor a Q5 elindul, visszatér az eredeti világítási kép. Ez csupán egy kezdeti példa arra, hogy működhet a jármű „car-to-x” kommunikációja annak környezetével. Törvényi jóváhagyás tárgya ugyan, de a jövőben megfontolandó lehet előre meghatározott figyelmeztető jelzések alkalmazása is. A jóváhagyó hatóságokkal való hatékony együttműködés kitűnő példája az Audi által kifejlesztett és jóváhagyatott első dinamikus indexjelzés is. A fejlesztők bemutatják a lehetséges technológiákat és szükség szerint alkalmazzák azokat. Ez elősegíti az új ötletek és koncepciók jóváhagyását és engedélyeztetését is. Az Audi már a digitális OLED esetében is úgy alakította a fejlesztéseket, hogy a különböző világítási képek ellenére lehetséges legyen a Q5 hatósági jóváhagyása. Így az utak is biztonságosabbá válnak az Audi világítástechnológia megoldásával.